Edwin Lefèvre: Egy spekuláns feljegyzései

A livermore-i spekulációs módszer azért lehet időtálló, mert abból indul ki, hogy a spekuláció alapvető feltételei minden korban változatlanok, hiszen az emberi természet nem változik. Tulajdonképpen az emberi természet szélsőségeinek, a félelemnek és a reménynek volt alapos tanulmányozója és ismerője Jesse Livermore, aki egy állandó, s olykor költséges tanulási folyamatnak fogta fel a spekulációt, amely során egyre többet tudhatunk meg – magunkról.

Ki volt Jesse Livermore? Az egyetlen ismert spekuláns, aki négyszer veszített el mesés vagyont – majd négyszer szerezte vissza. A mai napig legendák övezik a Wall Streeten. Korabeli mítoszok szerint úgy kereskedett, hogy nem is nézte az árakat, mert elég volt hallania a tőzsdei szalagtávíró kattogását. Ha akkoriban egy részvény nagyot zuhant, máris készen állt a magyarázat: hát persze, biztos „megshortolta” Jesse Livermore.

Ki volt Jesse Livermore?  Talán nem is olyan fontos kérdés. Bizonyára sokkal kevesebbet tudnánk róla, ha nem születik meg ez az életrajzi regény, amely nemcsak a Livermore-legendakör legfőbb forrása, de egyúttal szórakoztató olvasmány is. A könyvben Larry Livingstone néven szereplő főhős egyes szám első személyben meséli el, hány buktatón keresztül lett a fogadóirodák virtuózából a Wall Street nagy operátora, hogyan tanulta meg „játszani a nagy játékot”.

Nem lehet véletlen, hogy egy interjú-sorozatban a jelen kiemelkedő amerikai alapkezelői közül legtöbben ezt, az eredetileg 1923-ban napvilágot látott könyvet jelölték meg, mint legfontosabb, ma is nélkülözhetetlen tőzsdei irodalmat. Edwin Lefèvre művét nyugodtan nevezhetjük klasszikusnak, hiszen kiállta az idő próbáját. Az újságíró Lefèvre – aki egyébként szinte soha nem spekulált – a könyv megírása előtt hosszú heteken át beszélgetett Livermore-ral. A szerzőnek olyannyira sikerült hőse bőrébe bújnia, hogy máig tartja magát a hiedelem, miszerint a könyvet nem is Lefèvre, hanem maga a „nagy J. L.” írta.

Részlet a magyar kiadás előszavából

Ahelyett, hogy a könyvről további dicsérő jelzőket ismételgetnék, néhány tömören megfogalmazott, általam igaznak tartott, a spekulánsoknak szóló tantételt idézek:

„… képtelen voltam felismerni az életbevágó különbséget hazardírozás és spekuláció között.”

„A fősodort semmibe véve ugráltam ki-be, és ez végzetes hiba volt. Senki sem képes megjátszani az összes ingadozást.”

„Akadnak intelligensnek tartott emberek, akik azért bikák, mert részvényük van.”

„… addig nem szabad nagyban eladni, amíg a piacban csak egy szemernyi szufla van.”

„… amikor egy részvény először átszakítja a 100-200-300-as szinteket, nem áll meg, hanem sokkal tovább megy…”

„A spekuláns célja nem az, hogy befektetése biztos és magas hozamot fialjon, hanem, hogy profitáljon az emelkedésből.”

„Haragudni a piacra, mert váratlanul vagy akár teljesen oktalanul ellened ment – olyan, mintha a tüdődet okolnád a tüdőgyulladásért.”

Az idézeteket hosszan folytathatnám, ehelyett inkább a könyv olvasására biztatok.

Bánfi Tamás (tanszékvezető egyetemi tanár)